Jane Eyre

Minden, ami Jane Eyre-rel kapcsolatos

Paul Gordon és John Caird lentebb is említett musicaljét április 30-án mutatják be Belgiumban.

Itt több videót is találhattok a próbákról.

Az alábbi videó a Pledge és Sirens című dalokat tartalmazza. Érdekes élmény összehasonlítani az általam régebben beszúrt James Barbour & Marla Schaffel verzióval.

A sort szerintem egy Magyarországon játszott Jane Eyre musical tökéletesen folytatná Dolhai Attilával Rochester szerepében. Addig is irány Belgium és reméljük a legjobbakat.

...azoknak, akik az m1-en látták a BBC legújabb Jane Eyre adaptációját:

Részenként 10 percet kivágtak a magyar verzióból, ami összesen 3/4 órányi filmet jelent! Valószínű ennek az az oka, hogy a magyar tévénél nagyon fontosnak tartják, hogy egy műsor ne legyen 2 óránál hosszabb, így a 60 percnél hosszabb részek csonkításon estek át.

Ezért azoknak, akiknek tetszett, mindenképpen ajánlom az angol verziót. (Meg azoknak is, akik hiányoltak vmit ebből a változatból: hátha megtalálják, amit eddig nem.)

1995-ben mutatták be először a Kansas beli Wichitában, majd 2000 december 3-án a Broadway színpadára is eljutott.

5 Tony díjra jelölték, és a Jane-t játszó Marla Schaffel 2-t kapott (Drama Desk Award, Outer Critics Circle Award)

2 CD-t készítettek belőle, ami eléggé különbözik egymástól annyira, hogy mindkettőt meg kelljen venni.

A régebbi a Toronto Cast, aminek a zenéjét meghallgathatjátok a CD borítóra kattintva.

Az újabb a Broadway Cast, ahol Rochestert Anthony Crivello helyett James Barbour játsza. Megdöbbentő, hogy ez a fiatal (csúnyának azért nem mondható) srác az egyik leghitelesebb Rochester alakítást nyújtja!

Ennek a dalai nincsenek fent a neten, de megrendelhetők Amerikából innen. (Én megvettem, csak ajánlani tudom mindenkinek.)

A Sirens című dal, amely a Broadway vezión található:

Charlotte Bronte jól rajolt. Ezért a kiadók megkérték, hogy illusztrálja a Jane Eyre első kiadását. Bronte azzal utasította el  a kérést, hogy mivel a könyv csúnya emberekről szól, senki se szeretné rajzon látni őket. 

Ehhez képest illusztrációk találhatók egymás hegyén hátán. Személyes kedvenceim Paula Rego munkái. Alant a Loving Bewick című rajzból egy részlet.

 A Bronteana blogon csinos kis gyűjtemény található különböző Jane Eyre könyvillusztrációkból itt: 1, 2, 3. 

Saját illusztrációim pedig erre vannak.  Pl ez a Hay Lane című:

Mivel a Jane Eyre-ből eddig 17 film, 3 musical, opera, és miegyéb készült, könnyű elveszni köztük. Ebben segít eligazodni az alábbi oldal, mely egy lelkes leányzónak köszönhető:

An Enthusiast's Guide to Jane Eyre Adaptations

A vélemények szubjektívek, de hasznosak. Rövid, képekkel illusztrált ismertetőket olvashatunk (ld: kép emitt).

Itt mp3-akkal illusztrált összehasonlítások találhatók a különböző adaptációk ugyanazon jelenetéből: az eljegyzésből.

 

Múlt hétvégén adta le az m1 a BBC legújabb Jane Eyre adaptációját. Habár a BBC feldolgozások általában kimondottan hűek az alapműhöz, ezúttal nem a hitelesség volt a fontos, hanem a látvány.

A film témája egyedül a nevelőnő és a gazdája szerelme, némi gótikus vérfolttal fűszerezve. Ha elvonatkoztatunk a regénytől, egy romantikus és látványos filmről van szó.

Viszont ha már a látvány volt a hangsúlyos, legalább a színészeket választották meg volna jobban.

Adéle egy bajszos gnóm. Hol a párizsi virágszál, aki a körme hegyéig kacérság?

Jane és Rochester között nem érződik 20 év korkülönbség egyáltalán.

St John meg nem az a görögös profil, legalábbis nekem.

Nekem nem jelentett sokat a film, de kétségtelen, hogy akik szeretik a kosztümös, romantikus filmeket, azoknak jó szórakozást nyújtott.

A legtöbb regény feldolgozása abból indul ki, hogy a rendezőnek megtetszik egy könyv története, vagy némely karaktere, és megpróbálja azt audio-vizuálisan bemutatni.

A Randóti Színházban játszott Jane Eyre nem ezen a koncepción alapul. Kétségtelen, hogy Zsótér Sándor rendezőnek tetszett a regény. Sőt, az is egyértelmű, hogy a mű számos kritikájával is találkozott már.

Az általta színpadra varázsolt Jane Eyre ugyanis nem egy történet elmesélése, hanem egy olvasat / mondanivaló / értelmezés bemutatása - történet nélkül.

A legdöbbenetesebb az, hogy a könyv szövegén nem változtattak semmit. Még az olvasóhoz való kiszólások is megmaradtak. Ennek ellenére olyan sajátos jelentéseket mutatnak be, amire első olvasatban senki se gondolna.

A kronológia felborul. A nézőé a legaktívabb szerep az egész előadás során. Rekonstruálnia kell, hogy melyik jelentről van szó, mi történik épp, mi a helyszín, stb. Mindezt egy narratív elbeszélés alapján, ami a könyv szövege - viszont itt nincs meg az az előny, amit az olvasásnál a visszalapozás jelent.

A díszlet és kellék minimális, pont olyan, mint egy vers. A lehető legtöbb jelentés van szimbolikusan belesűrítve a legkisebb felületbe. Ettől válik az előadás a mozgások hiánya ellenére kivételesen dinamikussá, mondhatni feszítetté.

Ugyanazok a színészek több szerepet is játszanak - Jane Eyre kivételével. Ez a duplikáció azonban ugyanúgy jelentéssel bír, mint a reneszánszban: nem véletlen, hogy a pedofil oldaláról bemutatott Brocklehurst-öt a Rochestert is játszó Terhes Sándor alakítja. (Ahogy az sem véletlen, hogy Wéber Kata = Jane Eyre Piroska módra piros ruhában van, stb.)

Nekem katarzis volt. Hölgyeim és uraim, életemben először sírtam színházban. Ebben persze a közönség nagy része nem osztozott. Többen nevettek, vagy a köhögésnek nevezett roppant szórakoztató tevékenységgel mulatták az időt. Mikor egyszerre hárman krákogtak, a fél közönség kuncogni kezdett - közben a színpadon Rochester épp Jane kezét kérte meg.

Volt ebben valami groteszk. Nem egy populáris darab, mert nem a megfelelő helyen játszák. Meggyőződésem, hogy ha egyetemek angol szakjait látogatnák vele, komoly sikerük lenne.

A képek innen származnak.

Május 2. az utolsó alkalom, amikor játszák!